Kína Császárvárosok Peking-Xian-Shanghai

1. nap  Elutazás Kínába
Elutazás Budapestről Pekingbe menetrendszerinti repülőjárattal. Éjszaka és ellátás a repülőn.

2. nap  Peking Tiananmen tér, Tiltott Város ( V )
Érkezés Pekingbe a kora reggeli órákban). Egy pihenőt követően egy rövid városnézéssel kezdjük meg az ismerkedést a várossal. Ellátogatunk a Tiananmen térre és a mellette lévő Tiltott városba, mely csaknem 500 éven keresztül volt a császárok lakhelye.  Szállás Pekingben (3éj

 3. nap Kínai Nagy Fal, Ming sírok (R, V)
Délelőtt a Kínai Nagy Falnál teszünk látogatást, mely utazásunk egyik fénypontja. A több ezer kilométeren át kígyózó fal az egyetlen olyan ember alkotta tárgy, amely a világűrből is látható. Délután a csodálatos fekvésű - a Feng Shui szabályai szerint megépített- Ming sírokat keressük fel, mely 13 császárnak adott végső nyughelyet. Este Peking egyik hangulatos étteremében egy tradicionális pekingi kacsa vacsorát fogyasztunk el.

4. nap Az Ég palotája és a Nyári Palota (R, V )
Délelőtt az Ég Palotájába látogatunk el, ahol az ég fiaként tisztelt császár a népe boldogulása és a jó termés érdekében mutatott be áldozatot. Délután a fenséges hegyek és tavak által körülvett a Nyári Palotát keressük fel mely a fullasztó nyári hőság idején menedékül szolgált a császárok számára.

5. nap  Peking-Xian  ( R , V )
Délelőtt repülés Xian-ba mely 1000 éven át volt Kína fővárosa, innen indult ki a híres selyemút. Délután látogatás az ősi városfalaknál , és séta az óvárosban, ahol felkeressük a régi mecsetet és közelében lévő árkádos piacot. Szállás Xianban (2éj),

6. nap Agyaghadsereg, Vadludak pagodája  ( R, V)
Mai programunk során a világ nyolcadik csodájaként számon tartott 2000 éves „agyag hadsereget” tekintjük meg. A 7000 ember nagyságú agyagfigurából álló lelet a XX század legnagyobb archeológiai felfedezése volt. A helyi terracotta üzemben az agyagfigurák elkészítésével is megismerkedünk. A nap folyamán ellátogatunk még a és buddhizmus kialakulásával egyidős Vadludak Pagodájába is. Este a Tang dinasztia korát idéző látványos műsorral egybekötött vacsorán veszünk részt.

7.nap Xian-Shanghai  ( R, V )
Délelőtt repülés Kína kereskedelmi és pénzügyi központjába Shanghaiba (2éj). A repülőtérről a 400 km/órával száguldó Maglev superexpressz vonattal érjük el a városközpontot, majd ellátogatunk a Shanghai jelképévé vált Kelet Gyöngye Tv-toronyba, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik 1,5 km hosszú Bund 52 felhőkarcolóból álló épületegyüttesére. Ezt követően transzfer a szállodába és elhelyezkedés a szobákban. Este sétahajózás a Huangpu folyón, ahol a pazar fényekben pompázó Tv-torony és a kivilágított felhőkarcolók látványában gyönyörködhetünk. Szállás Shanghaiban (3 éj).

8. nap Shanghai  (R, V)
Shanghai városnézésünk során felkeressük Dél Kína egyik leghíresebb templomát a Jade Buddha Templomot, mely a Burmából idehozott két jade-ból készült Buddha szoborról kapta nevét. Ellátogatunk az 1559-ben épült csodálatos Yu Kertbe, és mellette lévő hangulatos óvárosba. Shanghai híres bevásárló utcáján a Nanjing utcán alkalmunk lesz a vásárlása, nézelődésre. Este a vacsorát követően egy lélegzetelállító akrobata show-t tekintünk meg.

9. nap Suzhou és Zhouzhouang (R, E, V)
Délelőtt az évezredes mandarinkertek városát. Suzhou-t keressük fel. Az évszázadok során minden kegyvesztett vagy visszavonult mandarin építetett egy-egy csodás kertet itteni palotájához, melyek közül kettőt is megtekintünk, majd ellátogatunk egy selyemgyárba és megismerkedünk a híres kínai hernyóselyem elkészítésével. Az ebédet követően a kelet Velencéjének is titulált Zhozhouangba kirándulunk. (UNESCO világörökség) Teszünk egy sétát a hangulatos sikátorok között, ahol számtalan kézműves kínálja portékáját, majd megtekintjük egy gazdag kereskedő házát, ahol korabeli lakóhelységeket és szép bútorokat láthatunk. A nap végén csónakázunk egyet a hangulatos csatornákon, majd visszautazunk Shanghai-ba.

10. nap Shanghai hazautazás ( R)
Az elutazásig szabad program vagy fakultatív program Látogatás a Shanghai világkiállításon belépővel és transzferrel. A program ára min.6 fő esetén 9.600 Ft/fő. Késő délután transzfer a repülőtérre és hazautazás pekingi átszállással Budapestre. Éjszaka a repülőn.

11. nap Érkezés Budapestre
Érkezés Budapestre a reggeli órákban.

 R = reggeli E = Ebéd V = Vacsora

Kína Császárvárosok 11 nap/ 8éj
Dátum: 2010.május 12-22
Részvételi díj
10 fő esetén 15 fő esetén
Kétágyas szobában 556 000 489 000
Egyágyas felár 67 200
Reptéri illeték kb. 70 000
vízumdíj 12 000
Betegség-Baleset-Poggyász Biztosítás (BBP) 6 600
Kötelező stornóbiztosítás 1,6% 2 ágyas szobában 8 895 7 825
Kötelező stornóbiztosítás 1,6% 1 ágyas szobában 9 970 8 900
Fakultatív program min. 6 fő
Shanghai világkiállítás belépővel és transzferrel 9 600


A részvételi díj tartalmazza:
Repülőjegy: turista osztályon Budapest-Peking-Xian-Shanghai-Peking útvonalon
Szállás: 8 éjszaka (3 éj Peking, 2 éj Xian 3 éj Shanghai) 4-5* kategóriájú szállodákban
Elhelyezés: 2 ágyas illetve felár fizetése esetén egyágyas szobában.
Ellátás: félpanzió+ 1 alkalommal ebéd. (8 büféreggeli és 6 vacsora a szállodákban, 1 Pekingi kacsa vacsora és Tang Dinasztia show vacsorával. 1 ebéd a Suzhou-Zhouzhouang kiránduláson. Az ebédek illetve vacsorák italfogyasztást nem tartalmaznak.
Belépődíjak
Magyar csoportkísérő idegenvezető és helyi idegenvezetők
Minimális csoportlétszám: 10 fő

A részvételi díj nem tartalmazza:
Kötelező csoportos stornóbiztosítás a részvételi díj 1,6%-a
Utasbiztosítás (BBP)
Vízumdíj
Borravalók, személyes jellegű kiadások (telefon, minibár stb.)

Beutazási feltételek

Magyar állampolgárok Kínába történő beutazása vízumköteles. A vízumot a budapesti kínai nagykövetség állítja ki melynek ügyintézésében irodánk közreműködik. Az útlevélnek a hazautazástól számítva 6 hónapig érvényesnek kell lennie. A víumkérelem benyújtásához 1 db színes igazolványkép, kitöltött vízumkérőlap és az útlevél szükséges

Bővebb információért olvassa el a honlapunk Országinformációk/Kína menüpontjában található Kína Általános Tájékoztatónkat valamint  Kínai Vízumtájékoztatónkat, ahol letöltheti a vízumkérőlapot és a kitöltését segítő fordítást.

Jelentkezési űrlap  letöltése
jelentkezesi__lap.pdf

Nyilatkozat letöltése
nyilatkozat_ceg.pdf

Az ajánlat megtekintése pdf-ben

Kina_csaszarvarosok_korutazas_2010_maj.12-22.pdf

Körutazások

Európai Nyár 2010

Üdülés-városlátogatás